December 17-én szombaton Barlangi Manótúra

Gyerekek! December 17-én szombaton újra találkozhattok az Abaligeti-barlang előtt Moszankával és Pipisztrellával, hogy kíséretükben ismerjétek meg a cseppkőbarlang titkait. A 10 és 12 órakor kezdődő manótúra során megtudhatjátok, hogyan keletkezett az Abaligeti barlang és hogyan alakultak ki a barlangban látható cseppkövek, milyen élőlények rejtőznek a sötétség világában és mit tehetünk azért, hogy a természet páratlan kincsei még évszázadok múltán is elkápráztathassák az Abaligetre látogatókat.

Denevérnap 2011

Augusztus utolsó hétvégéjén, augusztus 27-én kerül megrendezésre idén az immár hagyományosnak számító Denevérnap az Abaligeti barlang előtt. A bejáratnál szürkületkor hálókat feszítünk ki és a befogott állatokat “testközelből” is megfigyelhetik az érdeklődők sőt a szakértő különleges detektorral az emberi fül számára is hallhatóvá teszi hangjukat.

Különleges barlangtúra

A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság a Nemzeti Parkok Hete alkalmából 2011 június 26-án különleges programra invitálja látogatóit “A barlang, és ami fölötte van” címmel. A körülbelül három és fél órás program keretében a résztvevő először egy kibővített barlangtúra során tekinthetik meg az Abaligeti barlangot és hallhatnak érdekességeket a barlang kialakulásával élővilágával és képződményeivel kapcsolatban. A barlangtúra után a Denevérmúzeum megtekintése következik szintén szakvezetés keretében, majd zárásként a barlang védett felszíni területén is átvezető denevér tanösvényt bejárva ismerkedhetnek meg a felszíni karsztjelenségekkel, a terület természeti és kultúrtörténeti értékeivel.

Kezdési időpont: 2011 május 26. 9 óra.

A részvételi díj megegyezik a kombinált jegy árával (felnőtt 1.150,- Ft/fő, diák, nyugdíjas 900,- Ft/fő).

A programon való részvételhez a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés szükséges a 72/498-766 telefonszámon.

Miért lógnak a denevérek fejjel lefelé?

Éjszakánként, a levegőben suhanva, a denevérek rovarok és más apró állatok százait ejtik zsákmányul, nap közben pedig félreeső helyeke, barlangokban, fák odvaiban, padlásokon vagy panelházak üregeiben fejjel lefelé lógva töltik az időt. Korábbi cikkükből kiderült, miért nem esnek le a fejjel lefelé lógó denevérek alvás közben, de vajon miért van egyáltalán szükségük arra, hogy ezt a furcsa módját válasszák a pihenésnek?
…tovább olvasom

Útépítés a Pécs-Abaliget közötti útszakaszon

Felhívjuk tisztelt látogatóink figyelmét, hogy a Pécs és Abaliget közötti útszakaszon az elkövetkező néhány hétben útjavítási munkálatok zajlanak. Emiatt helyenként a forgalom csak egy sávban haladhat így Abaliget megközelítése hosszabb időt vesz igénybe. Kérjük a barlangtúra tervezésekor megnövekedett menetidővel számoljanak!

Hogyan keletkeznek a cseppkövek?

A csepegő víz évszázadok alatt változatos formájú cseppköveket épít

A barlangok páratlan szépségű díszei a sok-sok millió vízcsepp munkája nyomán létrejött, különféle színű és formájú cseppkőképződmények, melyek nevüket a “tsepegő kő”, “csepegő kő” kifejezés után kapták. Az 18-19. században még minden olyan ásványra ezeket a szavakat alkalmazták, melyek a víz csepegése, szivárgása nyomán jöttek létre, függetlenül annak összetételétől. A 19. század végétől kezdve a turisták számára készült, útleírások átvették a kifejezést és a magyarországi barlangok nagy részét csepegő-kő, majd cseppkő barlangnak nevezték. Ma már a legtöbb embernek a cseppkő szó hallatán a mészkő barlangokban keletkező kalcium-karbonát kiválások jutnak eszébe.

A cseppkövek keletkezése rendkívül összetett folyamat, melyet számos tényező befolyásol. …tovább olvasom

Nem parkolhatnak buszok a barlang előtti parkolóban

Felhívjuk tisztelt látogatóink figyelmét, hogy Abaligeti Önkormányzatának képviselő testületi döntése szerint 2011 március 1-től az Abaligeti-barlang előtti parkolóban buszok nem parkolhatnak.

A megszűnt buszparkoló helyett az autóbuszok számára a falu központjában gondoskodtak parkolóhelyről, ahonnan a barlang körülbelül 10 perc gyaloglással közelíthető meg. Kérjük a barlangot csoportosan látogatni szándékozó, busszal érkező vendégeinket, hogy ezt az időt vegyék figyelembe a kirándulás szervezése során. Minden érintettől elnézést kérünk a tőlünk független okból adódó kellemetlenségért.